kódszám: NYDOP-2009-2.1.1/F-09-2010-0009
A projekt teljes költségvetése: 68.907.484 Forint
Támogatás: 58.087.318 Forint
A „Római kori romok zöldfelületi rehabilitációja és turisztikai vonzerejének növelése Hévízen” című, nyertes pályázat keretében megvalósuló, a romkert bemutathatóvá tételét célzó beruházás keretében az Attila utcában található római kori romok környezetét újította fel Hévíz Város Önkormányzata a 2010. november és 2011. november közötti időszakban.
Az építési tevékenység lényeges eleme a zöldfelület építés és felújítás volt, illetve a római villa területénél egy műalkotás elhelyezése. Mivel műemléki területen kellett építkezni, a földmunkával járó munkafolyamatokra külön engedélyeztetési eljárást kellett lefolytatni.
Az automatikus működésű, mozgáskorlátozottak által is használható, köztéri illemhely közműveihez a víz és szennyvízhálózat bővítéssel új nyomvonal került kiépítésre, egyúttal megoldásra került a terület csapadékvíz elvezetése is. Az emelvény megépítésével lehetővé vált a romok térbeli megtekintése is. A romkertet átszelő antikolt burkolatú sétány összfelülete 502 m2. Egy EU-szabvány játszótér mellett kialakításra került szabadtéri színpad, fedett kerékpártároló és kerékpártámaszok is.
A projektben szereplő sajátos arculatot Orr Lajos szobrászművész a korra jellemző, kapubejáratot formázó műve alkotja, melyet egy élesen figyelő kutya fekete márványszobra tesz különlegessé, mintegy őrizve a területet.
A terület e projekt révén alkalmassá válik fesztiválok, túrák, vásárok lebonyolítására. A családbarát szellemben tervezett környezet a legifjabb korosztály érdekeit is szem előtt tartja. A közlekedés mozgáskorlátozott látogatók számára is biztosítva van.